hello 2022

Hozd ki a legtöbbet a januári akciókból!

Ha január, akkor akciók! Tudja ezt mindenki, hiszen évről évre szokás, hogy az üzletek a karácsonyi hajtás után az új év elején szuper kedvezményekkel várják a vásárlókat, és azok, akik szeretik a remek holmikat, ki is használhatják ezt az időszakot arra, hogy sokkal olcsóbban szerezzék be azokat a darabokat, amiket például már karácsonyra kinéztek maguknak.

Ilyenkor igazán érdemes feltölteni a ruhakészletünket, sőt egyes termékek vásárlását már a következő szezonra is gondolva érdemes ilyenkorra időzíteni.

Hoztunk most néhány tippet, melyek segítségével a legtöbbet hozhatjuk ki a januári akciókból:

Soha ne vásároljunk kisebb méretű ruhát
Igen, lehet, hogy megtaláljuk álmaink felsőjét/ruháját/farmerjét a kínálatban, de ha most nem passzol ránk, akkor nem szabad megvenni. Még akkor sem, ha megfogadtuk, hogy lefogyunk. Hihetetlenül csábító, ha úgy érezzük, hogy olcsón vásárolunk egy olyan terméket, ami nagyon tetszik, ám mindenképpen vegyünk jó méretet, mert könnyen előfordulhat, hogy az optimistán megvásárolt egy mérettel kisebb ruha örökre a polcunkon marad.

Mindenképpen érdemes felpróbálni
Igen, valószínűleg sorban kell állnunk egy ideig az öltöző előtt, de sok bosszúságtól megkímélhetjük magunk, ha felpróbáljuk a kiválasztott ruhát a vásárlás előtt. Mivel az akciós cikkeket gyakran nem is cserélik vissza, érdemes biztosra menni. Időt és pénzt spórolhatunk.

Ne vegyük meg csak azért, mert olcsó
Mindenki szereti az akciót, és ha egy bolt az eredeti ár felére vagy még olcsóbbra árazott egy terméket, néha nehéz otthagyni. De mielőtt vásárolunk mindenképpen érdemes több dolgot átgondolni. Szükségünk van rá? Hordani fogjuk? Megfelelő méretű, jó a szabása? Vásároljunk, de tudatosan!

Vásároljunk klasszikus darabokat
Divatos darabok vásárlására is remek lehetőség egy januári akció, de még jobb, ha ezeket az alkalmakat kihasználjuk arra, hogy az igazán klasszikus, minden alkalomra hordható ruhák közül is beszerzünk néhányat. Ezek hosszú életűek és tartósak lesznek, és biztosan számtalan alkalommal tudjuk hordani őket.

Érdemes körülnézni
A januári akciókon érdemes alaposan körülnézni, mert igazi kincsekre bukkanhatunk. Persze jó, ha van a fejünkben egy terv arról, mire is van leginkább szükségünk, de ha megtehetjük, keressünk kincseket.

Vásárolhatunk ruhát a következő szezonra
Bár csábító pulóvereket vásárolni a téli akcióban, a következő szezonra is gondolhatunk már ilyenkor is. Bár ez azt jelenti, hogy még nem viselhetjük majd ezeket a darabokat, azért nem járunk rosszul, ha előre felkészülünk. De ilyenkor érdemes télikabátot vagy jó minőségű csizmát is vásárolni, már a következő évre gondolva. Így egy gyönyörű új kabát vár ránk, amikor újra beköszönt a hideg.

+1 tipp:
Kockáztassunk! Mikor, ha nem ilyenkor?

Ha mindig is vágytunk arra, hogy nagy fülbevalót viseljünk vagy szlogenes pólót vásároljunk, de nem akartunk túl sok pénzt költeni, egy ilyen akció éppen jó lehet arra, hogy kevesebb pénzért próbáljunk ki új dolgokat.

Használjuk a januári akciókat, hogy új stílusokkal és megjelenésekkel kísérletezzünk. Még az is lehet, hogy kellemes meglepetésben lesz részünk!

Akcióra fel! Várunk mindenkit üzleteinkben!