hello
hétköznapok

Hogyan öltözzünk egy őszi túrához?

Ősszel túrázni? Naná! Az ősz talán a legjobb szezon arra, hogy túrázzunk, kiránduljunk. Vége a nagy melegnek, most már ropogósan hidegek a reggelek és gyönyörű a táj, hiszen ilyenkor minden színesbe öltözik. Az ösvények üresebbek, a szállás megfizethetőbb. Minden arra bíztat tehát, hogy elinduljunk, és nyakunkba vegyük a vidéket.

A túrák lehetnek rövidebb, egynapos túrák, és akár hosszabb, több napos kirándulások is. Ha megvan a megfelelő felszerelés, még egy őszi táborozást is meg lehet szervezni.

A jó túrához természetesen megfelelő ruházat kell. Amikor készülünk, gondolnunk kell az évszak egyedi tulajdonságaira: nagy hőmérséklet-különbségek vannak a nappal és az éjszaka között lehetséges fagyokkal, gyorsan bekövetkező sötétedéssel, gyakori esővel, sárnak köszönhető csúszós utakkal.

Öltözködésnél a kulcs a réteg. Emellett fontos az is, hogy amit a kirándulás alkalmával viselünk, légáteresztő legyen. Az üzletközpontban járva ehhez mindent megkaphatunk, hiszen a választék széles, a kínálat gazdag. Ám mielőtt vásárolnánk, vegyünk sorra néhány tudnivalót:

A női túraruházat aranyszabálya minden évszakban az, hogy viseljünk gyorsan száradó anyagokat, például gyapjúkeveréket vagy szintetikus anyagot. Kerüljük a pamutot és a farmert, mert ezek megtartják a nedvességet, ezért ezekben könnyen megfázhatunk. A legmegfelelőbb kirándulóruhák ősszel szigetelnek, de nem izzadunk meg bennük, kényelmesek és elegendő lélegzőképességgel rendelkeznek, bármilyen is az idő.

Nyáron általában olyan vékony nadrágot választunk túrázáshoz, amit alig érzünk. Még a nedvesedés sem jelent problémát, mivel pillanatok alatt megszáradunk. De minden megváltozik, amikor a hőmérséklet csökken. A nedves nadrág erős, hideg széllel kombinálva kicsit sem szórakoztató. Még a száraz, de vékony nadrágok sem kellemesek, ha szeles hegygerincen túrázunk.

Mindezek ismeretében jó választás lehet egy vastagabb szövet nadrág, például a softshell típusú, ami remek védelmet nyújt, de mégis lélegző és kényelmes.

Fontos a jó cipőválasztás is.

Az ősz gyönyörű színváltó leveleket jelent… de azt is jelenti, hogy ezek a levelek leesnek, és csúszósá teszik az utakat. Adjunk hozzá ehhez egy kis esőt, és máris nagyon vigyáznunk kell. Csak túracipőt vagy nagyon jó, masszív talpú csizmát válasszunk, aminek kiváló a tapadása. Fontos az is, hogy a választott cipő ne ázzon be. A zokni rétegzésére is érdemes odafigyelni. Először jöhet egy szintetikus bélés, majd egy gyapjú zokni az amortizáció, hólyagképződés megelőzése és a szigetelés érdekében.

Kiegészítőknél is figyeljünk az időjárásra. Jó, ha védjük a kezet, a nyakat és a fület. Ha kirándulni megyünk egy különösen hideg napon, viseljünk egyszerű sapkát vagy kendőt. Érdemes kesztyűt is venni, persze nem síkesztyűt – egy vékony anyagú darab tökéletesen megfelelő lehet.

Jó szolgálatot tehet egy szigetelt mellény, aminek nagy előnye, hogy melegen tartja a hátat, de hagyja lélegezni a hónaljat. A súlya is kisebb, mint egy kabátnak, és egy magasított nyakú mellény a nyakat is védi, ami szintén praktikus, így a vásárlásnál mindenképpen válasszunk egy ilyen darabot is.

Az őszi túrázás remek kikapcsolódás, felöltözni rá pedig nem is olyan nehéz. Ha egy kicsit előre gondolkodunk, ügyelünk arra, hogy a ruhánk vízálló, lélegző és réteges legyen, biztos, hogy nem fogjuk magunk kellemetlenül érezni a hűvösebb, nedvesebb pillanatokban sem.